elkészített weboldalak:
Márti kozmetikája
Almási Kriszta szakmai oldala
Atakamite cipő

Ris Tig

Ris Tig magányos volt. Egy igazi magányos farkas.

No jó, nem farkas, de magányosabb minden élő farkasnál, akik már védetté vannak nyilvánítva, oly kevesen vannak.

Kezdett beletörődni a sorsába. Nem az egyedüllét zavarta, hanem, hogy nem látják színeit, s ő sem látja senkiét. Hiányzott neki a színek kavalkádja, kavarodása, örvénylése, vegyülése, születése és érése, a színek árnyalatai, halványodásai és erősödései.

Addigra már tudta, hogy saját színeit is csak akkor láthatja teljes pompájukban, ha a magányából kitör.

Nem tudta, hogy merre induljon. Reklámok fényei csalogatták a városba.

Megpróbálom-gondolta. S, valóban … el is indult. Be, egészen be a város közepébe. Emberek ezrei lökdösték egymást, tolongtak, zsúfolódtak, sírtak és nevettek, s hiába léptek Ris Tig lábára, mégis olyan távol voltak tőle, hogy sem a sírásuk, sem a nevetésük nem jutottak el a szívéig.
Tolakodott ő is, furakodott át a tömegen, rálépett egy lány lábára, aki felkiáltott, valami széplány szájába nem valót mondott s aztán ment tovább. Ris Tig is ment. Meglátott egy táblát egy ház homlokzatán:

Színház

Szívében öröm kapott életre a kiírás láttán. Bement. Érdekes, speciális illatok, függöny, színpad és színszékek. Vágyódó várakozás… de csak álarcok, alakoskodás…
Elszomorodott. Kifelé jobban megnézte a táblát: Játékszín… Neki az igazi kellett… Próbálkozott… ment tovább… kórházak, üzletek, kávézók, hentes, cipőbolt, rendőrőrs…végig-végig a városon. De sehol sem csodálkoztak rá színeire. Ez nem színkavalkád… színvak-alkád.
Lassacskán elérkezett a város szélére; gyárak, villamos kocsiszín, vonatok, repülőtér, taxisok, akik átvágják a gyanútlan utazót…

A város határából még visszanézett a válla felett. A bal válla felett. Azután beleszagolt a levegőbe és a hegy felé vette útját. Talpát égette az olvadó aszfalt, hát sietősebbre fogta a tempót.

A hegy lábához érve — mert mint tudjuk, a hegynek is van lába, csak nem lehet cipőt kapni a méretében — megpihent. Puha zöld moha, páfrányok, liánok (pedig ezek éppen megfelelnének cipőpertlinek) a fák -megannyi esernyő- sötétbe takarták a tájat.

Ris Tig elbóbiskolt. Álmában betűket látott. Táncoltak a betűk, szavakká formálódtak és érezni vélte, hogy van egy szó, ami segíthetne a színek megtalálásában, de akkor egy vad előugrott egy bokor mögül megzavarva álmát. Szép vad volt. Mozgása kecses, tartása délceg, szeme villogó fekete…

De nem őt kereste.

Tovább, tovább! — bíztatta magát. Átvágott a színehagyott bozótoson, a dzsungelszerű erdőn, a kopár sziklákon mászott, az ormokon kúszott. Felért a hegytetőre.

Visszanézett a falura ahonnan elindult, a városra amit a bal válla mögött hagyott, a hegy észak-keleti lejtőjére, amin elindult felfelé. Ürességet érzett és vágyat a vágy után. Mégis örült, hogy legalább biztos a talaj a lábai alatt.

Gondolt egyet: megnézem, hogy a jobb vállam mögött is ugyanaz a város van-e… Ahogyan megadva a módját lassan fordítani kezdte szomorúszemű fejét, hirtelen elvakította valami fényes... valami vakító, de nem a Nap volt az, mert nem emelte égre tekintetét… Megijedt.

Megcsúszott, biztos talaját vesztve és a hegy túloldalán görgetőzött lefelé, egy-egy sziklán megakadva, majd tovább csúszva, közelebb a fény felé. Fájt minden porcikája. Fák kérgei horzsolták, tövisek karmolták bőrét, éles kőperemek hasítottak fájdalmasan gerincébe..,és csak zuhant, zuhant… néhol még megkapaszkodott kósza liánokban, de egyre kevésbé volt ereje tartani magát.

Mi tagadás, a fényre is kíváncsi volt, ami a mélyből elvakította.

Minél több horzsolás, seb, törés fájdalmát égte, annál inkább kezdte látni, hogy a Fény, színekből van keverve. Egy kiálló sziklaperemen sikerült lelassítania és biztonságosan összekucorodnia. Halálosan fáradt volt és halálosan fájt mindene. Most még visszafordulhatok-gondolta.

De aztán az a vágyszülemény a szívében kicsalogatta a perem szélére, kíváncsian tekintett le…

Látta a Napot, látta a felhőket, látta az erdőt, látta a hegyet, látta a sziklaperemét, látta saját magát…… Színeket látott!!!

Hát fogta magát és minden erejét összegyűjtve felállt, kihúzta magát és fejest ugrott a Tengerbe.